2012.03.14. | pumpa | Szólj hozzá! | konferencia

Öko-logikus Építészet Konferenciasorozat

Annak a korszaknak a küszöbén állunk, mikor a házak energetikai szempontból gyökeresen átalakulnak. Ugyan a 2012-re várt energetikai rendelet szigorítása egyelőre késik, de várható – akár hónapokon belül – kormánydöntés a 2020-ig szükséges energetikai szabályozási lépésekről, ütemezésről. Az biztos, hogy a következő nyolc évben alapvetően át kell alakítani a tervezési szokásokat, számos beidegződésnek meg kell változnia. Nyugat-Európában a hetvenes évektől tartó négy évtizedes folyamatban kiforrott a szuperalacsony vagy éppen nulla energiaigényű épületek technológiája. Nagyon jó lenne, ha mi is át tudnánk venni a tapasztalatokat, nem követnénk el ugyanazokat a hibákat, mint a folyamat kezdetén nyugati kollégáink. Ugyanakkor az is biztos, hogy nem lehet egy az egyben, kritikátlanul átvenni rendszereket, hiszen a környezet más, az anyagi lehetőségek – válságban és azután is – mások.

A területen sok, gyakran egymást kizáró kezdeményezés van már jelen, a széttartó erők nehezen állnak össze követhető, széles körben alkalmazható megoldássá. Az Öko-logikus Építészet Konferenciasorozat tavaly a környezettudatos megoldások mellett a minősítési rendszereket mutatta be, idén továbblépve komplett rendszert, épületté gyúrt koncepciót mutat be. A „Mintaterv 2020” kidolgozásának célja, hogy a magyar viszonyokra (energiaköltségek, használati szokások, biomassza elérhetősége, építési költségek stb.) alkalmazható, összecsiszolt műszaki megoldást tárjunk a résztvevők elé. A Magyarországon ma is elérhető, piacvezető gyártók által kínált megoldásokból három változatot dolgozott ki Ertsey Attila, a magyar zöld építés, autonóm gondolat vezető alakja, az építészkamara alelnöke, és egyben gyakorló építész. A három változat, a passzívház, az aktívház és a „magyar 2020” koncepció megismerése segíteni fog abban, hogy a tervezők és kivitelezők az építtetők számára a legkorszerűbb, és egyben megvalósítható alternatívákat mutathassanak.

A variációk elemzésében dinamikus épületszimuláció segítségével Reith András, a HuGBC elnöke lesz segítségünkre, egyben a környezettudatosság és költséghatékonyság elveinek megfelelőséget is vizsgálva. A konferencia felkérésére készült elemzés egyúttal abban is iránymutató lesz, hol és hogyan érdemes beavatkozni az energiahatékonyság javítása érdekében.

Én magam, Csanády Pál, a Metszet főszerkesztője, a „más kárán tanul az okos” jegyében a szolárházak, passzívházak és aktívházak fiaskóinak tanulságait fogom összefoglalni, kiemelve azokat a pontokat, ahol új gondolkodásmód, új technológia vagy éppen csak több odafigyelés kell a siker érdekében. Helga Henriksson 1974-es házától az ezredfordulós nagy CEPHEUS projekten át az elmúlt évek aktívházaiig és széndioxid-semleges házaiig számos olyan hibát követtek el egyébként felkészült szakemberek Nyugat-Európában és idehaza, melyeket nekünk már nem kell elkövetni – ezért érdemes ezeket megismerni.

Ezen kívül bemutatjuk a kidolgozott mintaterv csomóponti megoldásait, a „szuperhőszigetelés” által megkövetelt hőhídmentességnek és alkalmazástechnikai követelményeknek megfelelően. Bemutatkoznak új falazóanyagok, új tető-hőszigetelési megoldások, megtudhatjuk, mire kell figyelni falazatok teljes hőszigetelő rendszereinél, hogyan szabad ezekben a házakban kéményt építeni, mi kell ahhoz, hogy egy ablak az energiát ne kiengedje, hanem termelje, mi a helyes eljárás tetők teljes energetikai szanálásánál. Más előadásokban kitekintést kapunk díjnyertes fenntartható nemzetközi projektekre, illetve az aktívháztervezés nemzetközi tapasztalataira.

Csanády Pál
Artifex Kiadó Kft.

A helyszínek, időpontok és a részletes program megtalálható itt: http://www.öko-logikus.hu

Kamarai pontok:
MÉK: 2,5 pont (2012/22); MMK: 1,5 pont (7/2012/0007)

Részvételi díj:
előzetes regisztráció és fizetés esetén: 3150 Ft + ÁFA (4000 Ft)
helyszíni készpénzes fizetés esetén: 3937 Ft + ÁFA (5000 Ft)

A díjból minden résztvevőnek bruttó 2000 forintot írunk jóvá a tervlap.hu rendszerében. Az összeg felhasználható a tervlap.hu-n meghirdetett rendezvények részvételi díjaira, szaklap-előfizetésre, Eurocode tervezési segédletek megrendelésére.

Ezen felül minden résztvevő féléves előfizetést kap a Metszet folyóirat 2012/4-5-6. számára (bruttó 2450 Ft értékben)!

Jelentkezés: http://tervlap.hu/okologikus_2012

A bejegyzés trackback címe:

https://dpspecial.blog.hu/api/trackback/id/tr404316593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Címkék

ajánló (1) akció (1) arculat (2) art (3) bamutató (1) bemutató (7) beton (2) bkf (1) bringa (1) buli (1) bútor (2) cég (1) Címkék (3) csomagolás (4) design (34) design 7 (1) design hét (1) díj (4) divat (21) előadás (4) építészet (5) esemény (20) fesztivál (6) film (4) flatlab (1) fotó (5) gasztro (3) grafika (1) hadik (1) ikea (1) iskola (10) kampány (1) képzés (5) képzőművészet (6) kiállítás (25) konferencia (5) krea (3) kreatív (1) lakberendezés (1) LOFFICE (1) magazin (8) maiManó (1) megnyitó (5) mome (8) műhely (4) művészet (1) otthon (1) pályázat (33) Panyi Zsuzsi (1) printa (2) program (23) projekt (8) r műhely (1) szatyor (1) tábor (1) tanfolyam (2) tech (1) termék (1) urbanisztika (1) üzlet (10) vásár (16) wamp (9) web (3) werk (4) werk akadémia (1) workshop (3) worksop (1) zene (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása