2012.07.18. | pumpa | Szólj hozzá! | design pályázat díj mome

Magyar díjazott Európa legnevesebb művészeti versenyén

277595.jpg

Utazást és 3.200 eurót tudhat magáénak három hazai diák, akik a Young Creative Chevrolet művészeti pályázaton kaptak nemzetközi díjat. A hazai műalkotásokat közel másfél ezren tekintették meg a Desing Terminálban bemutatott kiállításon. A hollywoodi díjátadó gálára mindhárom fiatal művész meghívást kapott.

Az európai YCC 2012 nemzetközi zsűrije Kölnben, 280 művészeti iskola diákjaitól érkezett, több mint ezer alkotásból választotta ki azt a 12 pályaművet, amelyeket divat, fotó, film és grafika kategóriában díjaztak. A nemzetközi eredmények tükrében kiemelkedő volt a hazai diákok részvételi szándéka, kétszer több alkotás érkezett Magyarországról, mint a legtöbb európai országból.

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem három tanulója, Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia és Miovác Márton Zsolt – akik The Four néven műhelyt is alapítottak iskolatársukkal, Baranyi Ádámmal közösen – nyerték el a nemzetközi harmadik helyezést divat kategóriában. A hazai pályázók rekordszámú alkotásait, egy interaktív graffiti installációval és Horváth Gergely, az egri Eszterházy Károly Főiskola hallgatójának gigantikus autólenyomatával közösen állították ki a Desing Terminálban. A kiállítás 10 napja alatt a legjobbnak ítélt munkákról folyamatosan szavazhattak a látogatók, akik között egy egyhetes, megtankolt Chevrolet használatát sorsolták ki a szervezők. A szavazás eredményeként az alábbi pályázók részesülnek közönségdíjban:

DIVAT - Gálvölgyi Anett, Kormos Anna Zsófia, Miovác Márton Zsolt (MOME)

FILM - Ertsey Donát Áron, Filkor Gábor, Kalászi Benjámin (MOME)

FOTÓ - Juhász Gergő (Képzőművészeti Egyetem)

GRAFIKA - Keisz Balázs (Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola)

A kiállításról és a magyarországi díjkiosztó gáláról a következő linken tekinthető meg az összefoglaló rövidfilm: http://www.youtube.com/watch?v=p_fUCPwi608&feature=em-share_video_user

A nemzetközi porondon is kiemelkedő eredményt elért fiatalok az elismerés és a 3.200 eurós pénzjutalom mellett, mindhárman kiutazhatnak az október 19-én, Los Angelesben megrendezendő díjátadó gálára, ahol világhírű alkotóművészekkel találkozhatnak és személyesen átvehetik a nekik járó elismerést.

„A Chevrolet művészeti versenyének egyre növekvő népszerűsége jól mutatja, hogy a mai diákok minden korábbinál többre értékelik a lehetőséget, hogy egy ikonszerű márkához kapcsolódjanak, illetve valós tapasztalatokat szerezzenek professzionális környezetben," - nyilatkozta Susan Docherty, a Chevrolet Europe elnöke.

Az európai nyertesek munkái megtekinthetőek az következő linken: http://www.youngcreativechevrolet.com/en/works/winners/european

A kölnii zsűrizésről a következő linken tekinthetőek meg fényképek: http://mediaassets.gmeuropearchive.info/viewcatalogue.php?catid=180253&lng=HU

A bejegyzés trackback címe:

http://dpspecial.blog.hu/api/trackback/id/tr944664031

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.

Hirdetés

Címkék

ajánló (1) akció (1) arculat (2) art (3) bamutató (1) bemutató (7) beton (2) bkf (1) bringa (1) buli (1) bútor (2) cég (1) Címkék (3) csomagolás (4) design (34) design 7 (1) design hét (1) díj (4) divat (21) előadás (4) építészet (5) esemény (20) fesztivál (6) film (4) flatlab (1) fotó (5) gasztro (3) grafika (1) hadik (1) ikea (1) iskola (10) kampány (1) képzés (5) képzőművészet (6) kiállítás (25) konferencia (5) krea (3) kreatív (1) lakberendezés (1) LOFFICE (1) magazin (8) maiManó (1) megnyitó (5) mome (8) műhely (4) művészet (1) otthon (1) pályázat (33) Panyi Zsuzsi (1) printa (2) program (23) projekt (8) r műhely (1) szatyor (1) tábor (1) tanfolyam (2) tech (1) termék (1) urbanisztika (1) üzlet (10) vásár (16) wamp (9) web (3) werk (4) werk akadémia (1) workshop (3) worksop (1) zene (2) Címkefelhő